My Seven Worlds

Most kifejezetten a nem romantikus viszonyban megjelenő féltékenységről szeretnék írni. Egy "barát" akinek fáj hogy neked jobb, egy családtag aki nem áll szóba veled mert neked több van, egy kolléga aki szerint ő jobban megérdemelte volna az előléptetést. Kezdjük azzal hogy szerintem a féltékenység rombol, de semmiképp sem épít. Tehát felesleges érzelemnek tartom egyik oldalról, viszony fantasztikus tükör arról, hogy hol vannak hiányosságaid. Legtöbbször nem is feltétlen jobb a másiknak, csak a féltékeny ember fejében egy olyan kép él, amiben a másiknak jobb. Az igazság pedig az, hogy nem jobb, vagy rosszabb, hanem más. A féltékeny ember sokszor nem ismerte még fel, hogy ő tudna tenni azért, hogy neki is jobb legyen, de helyette inkább még mindig kifelé mutogat. Amíg a másik dolgaival vagyunk elfoglalva, addig sem foglalkozunk azzal, hogy mi magunk fejlődjünk. Féltékenynek lenni egy nagyon passzív aggresszív dolog szerintem, mert ha érzed ezt az érzést, akkor nem csa

Szegény családom fogja a fejét miattam már pár éve. Hiszek ők tudják leginkább, hogy minden hónapban, héten és minden nap új ötlettel állok elő, ami a jövőmet illeti. Már csak a fejüket rázzák mikor ide akarok költözni, ezt akarom csinálni, azt akarom kitanulni ... stb. Hiszen ez állandóan változik az aktuális tanulságok, fejlődések miatt. 2 perce is más ember voltam, mint most vagyok. 2 perc múlva már megint más leszek. Az első jó  pár évben többször találkoztam hasonló véleményekkel: "Diploma nélkül nem lehet jó munkát találni." "Vegetariánusként nem lesz mit enned." "Ha nem teszel félre pénzt akkor nem lesz pénzed." Na akkor fordítok: FÉLJ KILÉPNI A RUTINBÓL Sok évem van már abban, hogy a tudatalattit megértsem és barátságot kössek vele. Egészen jó haverok lettünk. Én kérek, ő ad amint készen állok. Mit is csinálunk? Lehetőségeket teremtünk azzal, hogy nem csak azokat a megszámlálható lehetőségeket adjuk meg magunknak. Ha most visszamehetn

Az elmúlt hetekben úgy szívtam magamba az információt videókból, beszélgetésekből, könyvekből, és meditációból mint egy bazi nagy szivacs. Elképesztő mennyiségű anyagot hallgattam és olvastam, amit semmi esetre sem kezelek tényként amíg nem tettem mögé saját tapasztalatot, de a lényege az volt, hogy polgárpukkasztó gondolatokkal találkozzak, hogy kimozduljak a hitemből, hogy új összefüggéseket keressek. Olyan elvetelmült elvekkel, irányzatottal és összeesküvés el méletekkel találkoztam hogy jó formán lefordultam a székről. Mindeközben töltődtem. Nem mindent tudtam megemészteni így elsőre, de a célom az volt, hogy táguljon a tudatom radikális módom, mert éreztem, hogy megszületett egy hatalmas éhség új tudásra. Persze volt ami egyezett a világnézetemmel, és jó volt más forrásból is ugyan azt az információt kapni. Egy fajta megerősítést. De nem akarok abba a csapdába esni, hogy azért mert valaki más is akinek papírja van róla hasonlóképp látja a világot, azt univerz

Rengeteg talált állatos, elveszett állatos csoportban benne vagyok Facebookon, de sajnos sokan nem tudják a negativitásukat visszafogni, én pedig mikor egy nap negyedszer látok olyan bejegyzést amiben elkóborolt kutyus van és hozzáfűzi a megtalálója hogy: "kedves gazdi ez a te felelősséged, majd ha elütik a te lelkeden szárad" ... Miért? Miért kell ez? Ezek a csoportok segítség nyújtást kéne szolgáljanak, nem fröcsögős ítélkezé st. Mit tudja a megtaláló hogy hogyan szökött el a kutyus és hogy a gazdi nem keresi veszettül? Azonnal, de azonnal ítélkeznek sokan. Elvárjuk mindenkitől, hogy soha ne hibázzanak, úgy, hogy mi magunk is rengeteget hibázunk. Hibából tanulunk. Amikor hibáznak akkor pedig megkövezzük őket érte? Amikor információ hiányában alkotunk véleményt azt ti minek hívnátok? Azért csatlakoztam a csoportokhoz, hogy hátha egyszer én is tudok majd segíteni, illetve én is fogtam már be állatokat az utcán. Sőt, én is hagytam már el Chocot akaratomon kívül pár órá

Nem rég írtam arról, hogy szerintem a könyvek egy úton indítanak el, a saját válasz keresésünk útján, de semmiképp sem kőbe vésett igazságok. Erről írnék még pár gondolatot. Szerintem mindenkinek van vagy saját tapasztalata, vagy ismerőse olyan, aki olvasott egy könyvet ami csak ráerősített a hitrendszerére, majd folyton azzal érvelt mikor vitára került a sor. Tehát ahelyett hogy elgondolkodtatna az, hogyan lehetne másképp mint a leírtak, inká bb mint receptkönyvet használják az emberek. Na most tegyük fel, hogy valaki arról olvas, hogy milyen szülő típusok nevelték fel, és ezért ő milyen tulajdonságokat és hiányosságokat vesz észre magában felnőttként. És itt véget is ér a történet? Elkezdek összefüggéseket találni és mögéjük bújok? "Engem sosem dícsértek, ezért vagyok ilyen." "Engem nem tanítottak meg szeretni saját magam, ezért nem szeretem magam." "Én nem láttam egészséges anya-apa példát, ezért vonzottam be olyan párt, akivel boldogtalan vagyok.&

Mi a tudás? Szerintem az igazi tudáshoz olvasni nem elég. Az olvasás csak elindít egy úton, amit viszont ha nem járok be akkor nem lesz más, csak üres szavak valaki tollából. Ha elkezdem bejárni az utat, amiről olvasok, akkor lesz mögötte egy komolyabb megértés, érzelmek, gondolatok, és lehet egy régi tudást akár tovább is tudok vinni. Régen sokkal nagyobb értéke volt annak ha valaki be tudott magolni könyveket, ma viszont 1 perc a latt megtalálom a választ bármikor. Csak beütöm a telefonomba és tessék. Talán ezért sem tudok visszaadni semmilyen információt, mert nem hiszem hogy jól költöm ezzel az energiámat. Ezzel sokan vitába szállnak jogosan, hiszen van olyan akinek jóval hasznosabb megjegyezni valamit, mint visszakeresgetni. De nekem személy szerint nincs rá szükségem, így a hitrendszeremnek megfelelően nem is büszkélkedek tények előhívásával. Ellenben abban hiszek, hogy az olvasás csak az első lépése a tudat tágításának. Egy szóra nem emlékszem a könyvekből amiket olvasta

Na ez egy elképesztően jó példa arra, amikor minden áron egy valóságot próbálunk teremteni. Mindenkinek van egy hitvilága, tapasztalata, véleménye arról, hogy mi a tény és mi a valóság. Mindenkinek más és más. Nyilván azokkal barátkozunk, akikkel egyezik ez a hitrendszer. Na de amikor nem egyezik akkor beindul a cikkek küldözgetése a másiknak. Nyilván nem azért hiszek abban, amiben, mert a tömeg meggyőzött, hanem mert tapasztaltam valamit, ami számomra igaznak bizonyult. Sze rintem ha mást nem, ezt az egyet tudják rólam a körülöttem lévők. Így valakinek az írása nem fog meggyőzni az ellenkezőjéről, hiszen az ő tapasztalata attól még lehet ellentétes az enyémmel. Ezért van mindkettőnknek igaza. Amikor valaki nem ért velem egyet, akkor szoktak jönni cikkek arról, hogy de miért van neki mégis igaza, mert valaki, akit valószínű nem is ismer azt írta hogy ... De honnan tudom hogy nem egy iparág szponzorája a véleményt, kutatást? Miért kezelem objektíven valaki írását aki szintén a

Mindig van aki ujjal mutogat arra, aki más mint ő. Az én meglátásom, hogy mindenki aki hiányból építkezik, az talál kifogást a másikban. Egy ember aki őszintén szereti önmagát az szereti magát annyira is, hogy ne utálkozzon, hiszen ez nem egy olyan érzés ami kellemes a léleknek vagy a testnek. Nem építkezik belőle, csak rombol. Az már csak mellékes hogy milyen hatással vana másikra, aki az utálat tárgya, de inkább az a fontos, hogy önmagu nkra milyen hatást gyakorol ez az érzelmi állapot. Csak hiányból lehet utálkozni. Az az idő és energia amit arra fordít az ember, hogy a másikra mutogasson, az elvesztegetett idő abból, hogy felelősséget vállaljon az érzéseiért, döntéseiért, viselkedéséért és gondolataiért. Ha ezt az időt és energiát magamra fordítom, arra hogy megtanuljam szeretni a legfontosabb embert az életemben, magamat, akkor egy pozitív érzelmi állapotban töltöm az időt. Őszintén engem ezért nem érdekel - a szó pozitív értelmében - hogy mások hogyan mások, mert van bő

A mesterem - tanítóm mondta mikor elmentem a 4 napos elvonulásra hozzá, hogy a tanfolyam kemény lesz, de egyet megígér: csak és kizárólag szeretettel fog velünk bánni. Majd hozzátette, hogy a szeretet viszont nem csak ölelni tud, hanem ha kell, akkor fegyelmezni is. Tesszük ezt mi is a gyerekekkel, háziállatokkal, jó barátokkal, családtagokkal. Ezzel talán mindenki  tud azonosulni. De néha van, hogy keményebbnek kell lennünk, mint amit még a szeretet kategóriába tudunk sorolni. Szerintem mindenkinek van egy lelkihatára, illetve egy átmeneti zóna a nem fekete-fehér esetekre. Én tudom, hogy az én határaim tágabbak lettek jóval az elmúlt pár évben, és a szeretet kalapja alá tudok tenni sok olyat is, amit előtte nem mertem volna. Ilyen péládul mikor nem segítek valakinek, és látom hogy szenved. De ha meggyőződésem, hogy meg kell tapasztalnia, különben nem fogja megtanulni, akkor szeretetből maradok távol. A tanulást elvenni nagyobb bűn az én világomban, mint hagyni a másikat kicsit szenv