Miért hisszük mindig azt hogy a mi másságunk jobb, mint másé?

Mindig van aki ujjal mutogat arra, aki más mint ő. Az én meglátásom, hogy mindenki aki hiányból építkezik, az talál kifogást a másikban. Egy ember aki őszintén szereti önmagát az szereti magát annyira is, hogy ne utálkozzon, hiszen ez nem egy olyan érzés ami kellemes a léleknek vagy a testnek. Nem építkezik belőle, csak rombol. Az már csak mellékes hogy milyen hatással vana másikra, aki az utálat tárgya, de inkább az a fontos, hogy önmagunkra milyen hatást gyakorol ez az érzelmi állapot.

Csak hiányból lehet utálkozni.

Az az idő és energia amit arra fordít az ember, hogy a másikra mutogasson, az elvesztegetett idő abból, hogy felelősséget vállaljon az érzéseiért, döntéseiért, viselkedéséért és gondolataiért. Ha ezt az időt és energiát magamra fordítom, arra hogy megtanuljam szeretni a legfontosabb embert az életemben, magamat, akkor egy pozitív érzelmi állapotban töltöm az időt.

Őszintén engem ezért nem érdekel - a szó pozitív értelmében - hogy mások hogyan mások, mert van bőven annyi feladat még az életemben, hogy ne másokra pazaroljam az értékes erőforrásokat. Hiszen minden bőlem indul ki. Mint mondtam, tanítani példán keresztül lehet. Ha segíteni szeretnék másoknak, akkor nekem kell eljutnom oda először, így utálkozni se időm, se energiám, csak hátra húz az úton és rossz példát mutatnék vele.

A másságnak köszönhető hogy ennyit tanulok amúgy is, hiszen ha csak klón Fannik mászkálnának az utcán, akkor nem lenne új tapasztalat.