Így tettem túl magam fájdalmas emlékeken I. rész
Kezdjük azzal, hogy nekem a párkapcsolati élményeimből van sok, ami a mai napig kísért. Sok fájdalom, sok sérülés. Ha bármikor eszembe jutottak a sérülést okozók, akkor az valahol mélyen még fájt. Ez persze nem kis hatással van a jelenemre. Amikor barátom véletlenül aknára lép, akkor beindul nálam egy autómatikus negatív válasz reakció. Mit tehet ő arról, ami velem történt?
Még is ő az, aki mit sem sejtve mászkál az érzelmeim mezején, és hébe-hóba aknát talál. Szerencsére türelemmel és megértéssel kezeli, illetve én is nagyon gyorsan reflektálok már arról, hogy a reakcióim nem is neki szólnak. Csak az autópilótám bekapcsolt azért amit mondott, vagy tett, a tudatalattim pedig előásott egy fájdalmas emléket. Csak most teljesen más a kontextus.
Aztán ahogy többet kezdtem el foglalkozni meditációval, úgy ástam magam mélyebbre a saját lelkemben. Hiszen szegény barátomat nem szeretném éveken át aknák között sétáltatni, de kellett ő is hozzá, hogy lássam mennyi van még. Mivel az előző párkapcsolatomban a szívem nem nyílt meg ennyire, így nem voltak aknák. Most vannak, mert a szívem tárva nyitva.
Az első meghatározó akna még tini koromból jött. Az első komoly párkapcsolatom maradványai. Az nem volt kérdés hogy nem váltam le róla sosem teljesen. 15 éven át követett egy érzés, és sokszor hazudtam magamnak vele kapcsolatban. Egy apró kis pici része ennek a fiúnak a szívemben maradt.
A saját börtönöm falait építettem meg ezzel. Majd rájöttem, hogy nem csak magamat zártam be, hanem őt is. Valahogy úgy érzem hogy mindketten így jártunk, és egymást zártuk be a szívünkbe. Azonban én erre rájöttem és tettem azért, hogy leváljak róla. Felszabadítsam magamat is, de őt is.
Olyan apró jelekből tudtam hogy börtönben vagyok, hogy hiába más párkapcsolatok, hiába nem a minden napjaim része, mikor rám írt, akkor megdobbant a szívem. De azt tudtam, hogy soha nem akarnék vele kapcsolatot, mert nem egy játékot játszunk.
Így mikor ez egy fantasztikus meditáció alatt tudatosult, annyira kézzel fogható volt a fájdalom a szívemben, hogy szó szerint szúrt. Amúgy minden lelki fájdalamamat fizikain keresztül engedem el. Így tudom hol hogy van a leragadás.
Szóval vitt az energia, mutatta mit kell csináljak, hogyan csináljam. Aztán eljött a pillanat mikor az érzés iránta kiszakadt a szívemből, és mikor megszakítottam a köteléket, azonnal elsírtam magam. Egész este és másnap is gyászoltam. Hiszen másfél évtizeden át a szívemben hordoztam őt. Sokat tanított, sok szép pillanatunk is volt, sok pofont is adott, de mindennel együtt építette azt, aki ma vagyok.
És letenni egy ekkora súlyt, bezárni egy ennyi időn keresztül nyitva álló ajtót, nem volt könnyű. Féltem is kicsit, de éreztem hogy készen állok rá. Leszakadtam róla. Lebontottam a börtön falait. Hatástalanítottam a nevét és az emlékét.
Mivel életemben először csináltam ilyet, illetve az információ amit kapok meditáció alatt, az nem a tudatomból jön, így nem voltam biztos benne, hogy sikerült. Megadtam magamnak azt az 1 napot hogy meggyászóljam ezt a kapcsolatot, és szeretettel engedjem útjára az emléket.
Utána pedig jött a teszt. Vajon milyen érzés rágondolni? Milyen érzés elképzelni hogy rám ír? Milyen érzés a fájdalmakra gondolni amiket ő okozott? Akkor úgy éreztem hogy elmúltak, de kellettek a tettek is....
Innen folytatjuk holnap...
Megjegyzések
Megjegyzés küldése