Szülők - Félelemre nevelik a gyerekeket?

Mielőtt belevágok, nem vagyok szülő, nem tapasztalatból írok, hanem nézőpontot osztok meg saját és gyerek szempontból. 

Már túl sokszor látom, hogy sokan félelemre nevelik a gyereküket.

“Azt ne csináld mert leesel.”
“Ne fogd meg mert koszos leszel.”
“Ne menj oda mert még elkapsz valamit.”
“Ne utazz oda mert meghalsz.”

Ne csinálj semmit, mert minden sarkon veszély leselkedik, tehát ne tapasztalj, ne hibázz, és ne tanulj belőle. Azért esünk el, hogy megtanuljunk felállni.

Sok szülő belelép ebbe a szerepbe és elfelejtik, hogy ezenkívül ők feleségek, férjek, valaki gyerekei, barátok, és legfőképp önmaguk. A legjobb példám erre azok az anyukák, akik a 30 éves fiukra mosnak, és takarítanak. Aki évtizedeken át csak a szülő szerepben van, és megfeledkezik önmaga is lenni, (talán sose volt) az nehezen szakad el ettől a szereptől, mikor már nincs rá szükség. De ezzel a fiuknak ártanak. És most épp abban a korban járok, ahol mindenkinek az anyósával van baja, mert megmondja nekik, hogy hogyan lássák el a saját férjüket.

Mondván, hogy a nő “feladata”. A modern nő viszont már nem ilyen, tehát a kisfiának szíve választottja, nem elég jó. “Hát ez a lány nem is vasal.” - az új kedvenc mondatom. Szerencsére a világ akkor is működik ha valaki nem vasal.

Visszakanyarodva a fiú házimunkához. Megtenné ha senki nem csinálná meg. Ráadásul azt suggalja a fiúnak, hogy ő nem képes rá, az anyja nem hiszi, hogy el tudná magát látni. Lustaságra nem kell senkit tanítani, azzal nem szokott gond lenni. Nem szabad ragaszkodni ahhoz, hogy a szülő jobban tudja.

Az utód, akinek saját akarata és értékrendje van nem úgy fog mosni, főzni, dolgozni, ahogy azt én elvárnám, hanem úgy, ahogy azt ő elvárja saját magától. Meg miért is ez a fontos? Miért ilyen apró, jelentéktelen dolog adja valami standardjét? Nem az én standardemnek kell megfeleljen, hanem a sajátjának. Ha az számomra túl alacsony, az nem fogja emelni az ő standardjét, hogy megcsinálom helyette.

Szabad akarat.

“Nem értem hogy lett ilyen a gyerek, nem így neveltük.”

Szabad akarat. Dac. Keresés. Elveszés. Csalódás. Fejlődés. Tanulás. Alkalmazkodás. Tapasztalás. Változás.

Minden közrejátszik abban, hogy a gyerekből egy neveléstől független személyiség alakuljon ki. Ezt viszont tapasztalatból mondom. Én is vagyok valakik gyereke. Engem is neveltek valahogy. Van sok olyan elvárás, aminek meg tudok felelni, és van sok olyan, aminek nem. De nem is akarok, mert az enyémmel nem egyeznek. Az saját elvárásaim pedig fontosabbak, mert az azok szerinti élés tesz boldoggá.

A kettő között pedig van az a pár százalék, ahol alkalmazkodom, mert nem esik nehezemre, és a szüleimnek meg fontos.

Amit szüleim tudtak tenni annak érdekében, hogy a saját életüket megkönnyítsék, hogy elengedték az elvárásokat amiknek nem akarok megfelelni, és megtartják azt, hogy életképes és boldog legyek. Na ennek meg tudok felelni. Mert meg akarok. Mert az enyém is ez. Lehet nem úgy teszem, ahogy ők biztonságosnak tartják, de én meg nem akarnám másképp, és végső soron ugyanoda jutok el, ahová ők szerették volna hogy eljussak.

Szabad akarat.