Karácsony…ez nekem nem az, ami gyerekként

Na ez egy rendszeresen vitatott téma nálunk a családban, hiszen nekem már nem igazán képviseli azt, amit gyerekkoromban, viszont azt is megértem, hogy másoknak mit jelent, csak nem befolyásolja a döntésemet. A kapitalista részével nem tudok azonosulni, azaz sok pénzt ajándékokra költeni kötelezően, de a kötelezően együtt töltött idővel sem.

Mivel kötelezőnek éreztem, pont ezért nem is szerettem. Aztán több volt amit ki is hagytam. Majd végül idén itthon Karácsonyozom, mert szeretnék. Ami a lelkemben és a fejemben megváltozott az ez: sok időre volt szükségem, hogy a saját utamat járjam, önzőn, egyedül, nem alkalmazkodva senkihez. Így, hogy megszüntettem az elvárásokat, volt időm és energiám megtalálni azt. Pár évig ez eltartott, de úgy vagyok vele, hogy szerintem mindenki jobban jár velem ha azért töltök időt vele, mert szeretnék, és nem azért, mert elvárják tőlem.

Tehát én akkor magammal szerettem volna időt eltölteni, így nem jöttem haza. Ezidő alatt a család is hozzászokott az új, önzőbb nézeteimhez, amivel sajnos nem kevés fájdalmat okoztam neki akaratlanul, de én a saját érdekeimet képviselem, és akkor erre volt szükségem. Hiszem, hogy mindenki eldöntheti, hogy hogyan él meg egy szituációt, ezért nem vállalok felelősséget azért, ha valakit úgy megbántok, hogy egyrészt a döntésem nem ellene szólt, hanem mellettem, és hogy tiszta szívből hoztam azt, nem ártó szándékkal.

Most még mindig érzem, hogy nagyobb százalékban vagyok önző, és választom előbb magamat, mint mást, de egyelőre itt jól érzem magam, passzol az értékeimhez, és tudok azonosulni magammal. Ahogy telik az idő, változom, változnak a körülményeim és az értékeim, úgy folyamatosan változnak az arányok. Azonban most már ott tartok, hogy azért Karácsonyozom itthon, mert szeretnék, és nem azért, mert elvárják. Már nem érzem ezt az elvárást, így szívesen döntöttem úgy, hogy maradok.

A külső nyomással még mindig hadilábon állok, továbbra is nagy ellenállást érzek, amikor a szabad akaratom van veszélyben. Ezért örülök, hogy ugyan jó pár fájdalmat okoztam másoknak, egyrészt kiálltam a szabad akaratom mellett, másrészt olyan irányba mozdult a családdal való kapcsolatom, hogy szeretnék velük ünnepelni.

Hálás vagyok azért, hogy a sok távolság közelebb hozott minket, de ehhez az is kellett, hogy a családom elfogadó és alkalmazkodóképes legyen, ez pedig így is történt. Mint mondtam, mindannyian jobban járunk a másikkal, ha nem a vérünk miatt, hanem szabad akaratunkból töltünk időt együtt, és most felnőtt életemben először nem kötelességből ülök be a fa alá. Mérhetetlen hálát érzek ezért, hogy ekkora mérföldkövet léptünk meg együtt.