Halál

Életemben először kellett elköszönjek valakitől, aki aktívan, szeretettel és vidámsággal töltötte meg az életemet. Ugyan az utóbbi jó pár évben inkább távol voltam, ő akkor is ott volt a szívemben. Közel 18 hosszú év után a család kutyusa, Smily (nem Choco, az én kutyusom) lehunyta a szemét pár napja. Ilyen idősen az embert már nem éri teljesen váratlanul a hír, hiszen annyira öreg volt.
Azonban mikor csütörtök reggel jött a telefon, azonnal zokogni kezdtem. Erős fájdalom hasított a szívembe, de talán nem is csak a halála miatt, hanem hogy ekkora űrt hagy a hozzám közel állók szívében. Persze nekem is nagyon fog hiányozni, hiszen együtt nőttünk fel. Több ezer botot eldobtam neki én is élete során, és több százszor megkergettem őt a lakásban. De most először lett a spiritualitásomnak ez a része “tesztelve”.
Pár éve nagyon megviselt volna a halála, azonban nem sokkal később már mosolyogtam. Egyrészt azért, mert a hitem szerint nem ér véget az élet a halállal. Én hiszem, hogy a lelke megy tovább, a következő kalandba, és hálát éreztem, hogy 18 évig volt szerencsém vele is kalandozni. Örültem, hogy úgy döntött, hogy itt már elvégezte a feladatát és erősnek érezte magát, hogy tovább lépjen.
A hitem szerint ő készen állt a következő feladatra, és ezért vette le a fizikai ruhácskáját, hogy a lelke utazhasson. A könnyeim önzőségből jöttek, hiszen a fizikai ruhája már nem az életem része, azonban a szívemben tovább él, ezért igazából mi mindig is együtt vagyunk. A fájdalom ríkatott meg, a hiánya. De hiányból nem lehet építkezni, ezért úgy döntöttem, hogy ha már ennyit foglalkozom a spritualitással, akkor a szavak mögé tetteket is teszek, és abba hagytam a gyászt. Smily kiskutya több volt mint az a pillanat, amikor elment.
Mosolyogtam már, mert inkább arra koncentráltam, hogy mennyi szép emléket köszönhetek neki, és mert hiszem, hogy itt nem ért véget a történetünk. Lehet, hogy az én szemszögemből igen, de neki most valami új veszi kezdetét, és ezt inkább ünneplem, mert csak valamiből lehet építkezni. Semmiből nem.
Jó utat Smily és találkozunk a következőben.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Az egó - barát vagy ellenség?