Cicik és popók I. rész

Éppen most olvastam egy cikket arról, hogy mekkora pénzeket szakítanak páran a celeb hölgyek közül csak azzal, hogy ciciket és popókat, a tökéletes fényben és szögből tesznek fel közösségi oldalakra. Mindenkinek van erről egy véleménye, de én hiszem, hogy a kereslet alakítja a kínálatot. Persze férfiak is bőven vannak a piacon, de a cikk a hölgyekről írt.

Amíg sok millióan erre kíváncsiak, addig mindig lesznek akik, kipakolják magukat. Milyen üzenetet küldünk ezzel a fiataloknak? Mennyiben sérül így a zsenge önbizalom, a szépség ideál, az elvárások hogyan változnak? Elég sok kérdést felvet ez a trend, ami Barbie megjelenése óta egyre csak népszerűbb. Viszont mi döntjük el, hogy mire koncentrálunk, mennyire engedjük és építjük be az információt az életünkbe, mennyire hagyjuk ezeknek befolyásolni az értékeinket…stb.

Az én hozzáállásom a következő. Nem vetítek felé rossz érzéseket mint például harag. Miért? Persze nem értek egyet azzal az üzenettel, amit szerintem képvisel, de magamat jobban szeretem annál, hogy felesleges negatív érzéseket generáljak. Negatívval nem lehet csatát nyerni az én világomban.

De nem szívem ügye a photoshoppolt képek megszűntetése. Viszont a számunkra leghelyesebb látásmód gyakorlása igen. Engem nem szolgál az, hogy hagyom hogy zavarjon egy trend, hanem elfogadom a létezését, és megtanulom elkerülni, vagy együtt élni vele, lehetőségtől függően, amíg igyekszem a hatását tompítani egy szerintem egészségesebb példával, amennyiben tudom.

Az én valóságomat én építem, és nem a közmédia. Az én világomban a szép és a csinos is mást jelent. Kezdjük azzal, hogy a csinos nem biztos hogy szép. Hiába néz ki valaki úgy mint egy modell, ha nem mosolyog őszintén, ha nem sugárzik a tekintete. Csinosat lehet venni, csináltatni, de szépséget nem.

A szép pedig nem mindig csinos ránézésre, de egy önbizalommal teli, kedvesen mosolygó, életet élvező ember egy olyan energiát képvisel, ami azonnal csinossá teszi őt. A csinos számomra egy keret, egy üres doboz. A szépség pedig a doboz tartalma. Én túl kíváncsi vagyok ahhoz, hogy nézegessek egy dobozt anélkül, hogy meg tudjam mi van benne.

Mikor beleszerettek valakibe, mibe szerettek bele? A külsejébe, vagy a lelkébe? Persze nekem is fontos a külső annyiban, hogy számomra a belsőről alkot egy képet. Az én értékrendembe mindenki belefér valamilyen szinten, de nem mindenkivel akarok együtt lenni.

Együtt lenni csak azzal tudok, aki hasonló értékeket képvisel, hiszen nekem ezen alapul az önszeretetem. És ha összeállok valakivel aki pl. dohányzik, az mit üzen nekem a saját szeretetemről? Én nem dohányzom, mert nem fér bele a világomba, de mégis beengedek valakit a szívemhez legközelebb aki meg igen? Számomra ez összeférhetetlen. Ez nem azt jelenti, hogy elítélek bárkit is, barátaim is vannak, akik dohányoznak. A szabad akarat szent és mindenki önszeretete mást, és mást jelent.

A lélekbe szeretek bele, de a külseje árulkodik. Nem az a lényeg, hogy milyen színű a szeme, milyen magas, vagy milyen cuccokat hord, hanem hogy szereti-e magát annyira, hogy a testének azt adja amire szüksége van, a lelkének azt adja ami építi őt és nem rombolja, és mekkora átfedés van az ő valósága és az enyém között.

Már így is nagyon hosszú lett ez a bejegyzés és most nem érzem úgy, hogy sikerült átadnom azt, amit szerettem volna. Érzem, hogy maradt még sok minden bennem, amit szavakba kéne önteni, de talán legközelebb.