Másoknak az a legjobb ha TE jól vagy
Tavaly több mint 100-an töltötték ki a kérdőívet, amiben arról érdeklődtem, hogy mi okozza a legtöbb nehézséget a személyiség fejlődésedben. A válaszok megoszlottak, de 60-70%-ban dominált a mások elvárásainak való megfelelés.
Rengeteg fájdalmat osztottak meg velem a kitöltők de véleményem szerint a gond ott kezdődik, hogy nem a saját elvárásainknak próbálunk megfelelni. Hiszen a félelem nagy úr, illetve ezt nevelik belénk kezdettől fogva. Hogy mások mit gondolnak...kiadjuk a kezdünkből a kontrolt, és hagyjuk hogy mások ítélkezzenek felettünk, mások határozzák meg az értékünket, mások döntsék el, hogy szépek, okosak, talpraesettek vagyunk-e.
Szerintem ez veszélyes játszma, mert mindenki más a saját szűrőin, szubjektíven dönti el, hogy mennyit érünk a világukban. Egy vakon hívő másképp néz rád, mint egy ejtőernyős oktató, vagy mint egy bolti eladó. Ha pedig mások véleménye alapján ítéljük meg saját magunkat, sosem leszünk többek, mint ma. A világ mindig is fog ítélkezni, ha mi foglalkozunk vele.
Persze társadalomban élünk, így vannak bizonyos keretek, amiken belül lehet mozogni, de a keretet tágítani is csak úgy lehet, ha azt tágítjuk. Illetve nézzük csak meg, mekkora különbségek vannak társadalmak között. Mi a saját mikroklímánkon belül egy megszámlálható normának próbálunk megfelelni, mert félünk, hogy kinéznek minket ha nem. Én azt mondom, ha nem tudnak elfogadni, akkor vagy megyek oda, ahol elfogadnak, vagy nem foglalkozom azzal, hogy mások mit gondolnak, vagy segítek nekik megérteni, hogy mit miért csinálok, és segítem őket az elfogadás és tágabb világnézetek kialakítása útjára terelni őket.
Hiába papolunk szeretetről, ha nincs a szavak mögött tett. Klasszikus példa, szülők nem támogatják a fiuk táncos érdeklődését, hiszen abból hogy lesz pénz, illetve nem férfias...hmmm, Latin-Amerikában egy férfi nem is férfi, ha nem tud táncolni. A szülő elsősorban azért aggódik, hogy majd mit gondolnak róla, nem azért, hogy mit gondol majd ő a fiáról. Ez ugyan egy elég konzervatív példa, de a mai napig létezik.
De rengeteg esküvőről el lehet mondani ugyanezt, profil képekről, az egész közösségi médiáról, ruházkodásról...a beilleszkedés vágya óriási, és ezért a saját elvárásainkat hajlandóak vagyunk felül írni, amiből fakadnak a problémák.
Végső soron minden ugyanarra a tőre vezethető vissza: az önszeretet hiányára. Pedig az önszeretet tövéről a beilleszkedés is fakad.
Szerintem ez veszélyes játszma, mert mindenki más a saját szűrőin, szubjektíven dönti el, hogy mennyit érünk a világukban. Egy vakon hívő másképp néz rád, mint egy ejtőernyős oktató, vagy mint egy bolti eladó. Ha pedig mások véleménye alapján ítéljük meg saját magunkat, sosem leszünk többek, mint ma. A világ mindig is fog ítélkezni, ha mi foglalkozunk vele.
Persze társadalomban élünk, így vannak bizonyos keretek, amiken belül lehet mozogni, de a keretet tágítani is csak úgy lehet, ha azt tágítjuk. Illetve nézzük csak meg, mekkora különbségek vannak társadalmak között. Mi a saját mikroklímánkon belül egy megszámlálható normának próbálunk megfelelni, mert félünk, hogy kinéznek minket ha nem. Én azt mondom, ha nem tudnak elfogadni, akkor vagy megyek oda, ahol elfogadnak, vagy nem foglalkozom azzal, hogy mások mit gondolnak, vagy segítek nekik megérteni, hogy mit miért csinálok, és segítem őket az elfogadás és tágabb világnézetek kialakítása útjára terelni őket.
Hiába papolunk szeretetről, ha nincs a szavak mögött tett. Klasszikus példa, szülők nem támogatják a fiuk táncos érdeklődését, hiszen abból hogy lesz pénz, illetve nem férfias...hmmm, Latin-Amerikában egy férfi nem is férfi, ha nem tud táncolni. A szülő elsősorban azért aggódik, hogy majd mit gondolnak róla, nem azért, hogy mit gondol majd ő a fiáról. Ez ugyan egy elég konzervatív példa, de a mai napig létezik.
De rengeteg esküvőről el lehet mondani ugyanezt, profil képekről, az egész közösségi médiáról, ruházkodásról...a beilleszkedés vágya óriási, és ezért a saját elvárásainkat hajlandóak vagyunk felül írni, amiből fakadnak a problémák.
Végső soron minden ugyanarra a tőre vezethető vissza: az önszeretet hiányára. Pedig az önszeretet tövéről a beilleszkedés is fakad.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése