Kezdjük ott, hogy mi a siker. Te hogyan definiálod? Te határozod meg egyáltalán, vagy mások elvárásainak próbálasz megfelelni? Ha a második, akkor vajon a boldogságodhoz vezető úton haladsz?
A kudarctól való félelem miatt vannak, akik inkább meg sem próbálják. Pedig hát hibából tanul az ember. Ha nem vagyunk hajlandóak hibázni, akkor tanulni sem fogunk.
Szenvedély nélkül az élet sója-borsa marad ki az életünkből. Szenvedélyből születnek a nagy ötletek, a boldog pillanatok és a világot megváltoztató döntések is. Ezért fontos, hogy te is megtaláld a te szenvedélyedet.
Először is kezdjük ott, hogy mindenkinek van egy olyanja, amit úgy ismerünk, hogy egó. Az egó sokszor szereti azt hitetni velünk, hogy mi jobban tudjuk, mi jobban gondoljuk, a mi igazságunk az egyetlen igazság, és a mi reakcióink a jó reakciók. Azonban ez koránt sem azt jelenti, hogy a fent említettek minket szolgálnak. RobArt Például, találkozunk egy filozófiával, amivel eddig még sosem, és teljesen ellentétes nézeteket vall, mint mi. Mi az első reakciónk? “Ez hülye. Ez bar omság. Hogy hihet bárki is ilyesmiben?” Az egó egyből védi azt, amit mi építettünk fel magunkban. Azonban ha én okosnak, intelligensnek, alapvetően jó reakciókkal rendelkezőnek, és jobban tudónak hiszem magam az átlagnál (ha ez így lenne)…akkor mit mondana az rólam, hogy előbb ítélek, mint ahogy tapasztalok? Hogy zárt reakciókkal közelítek meg valamit, amit sosem próbáltam? Hogy elutasítok valamit, amiről nem is tudok igazán semmit azon kívül, amit olvastam? Amit próbálgatok már pár éve, h
Megjegyzések
Megjegyzés küldése